„Tegye fel a kezét, aki lemondana a névtelen külvárosairól és kocsmáiról és visszamenne a parasztság organikus sarába! Tegye fel a kezét, aki tényleg vissza akarna térni a kapitalizmus előtti territoriális viszonyokhoz, családokhoz és falvakhoz! Tegye fel a kezét, aki valóban úgy gondolja, hogy az organikus teljesség visszaszerzésére irányuló vágyak kívül állnak a kései kapitalista kultúrán, és nem a kapitalizmus libidinális infrastruktúrájának teljes mértékben beépített elemei!” — Mark Fisher: Terminátor vs Avatar, 2012

A paraszttá leendés egy vég nélküli folyamat, melynek során a kultúripar által beszántott népi tudatok ősi földdé termékenyülnek. Ezen ősi puszta mélyét mágikus előhalottak lakják, akik a múltjukra nem emlékezhetnek, jövőjük pedig soha nem is volt. Katatón gyászénekük virágát a leendő parasztnak gyökerestül kell kitépnie és elfogyasztania, hogy puha életerőhöz juthasson.

A paraszttá leendés nem csupán deterritorializálja, hanem reterritorializálja is a beszántott pusztát: elülteti rajta a mitikus körtefát, amelynek gyümölcse az autenticitás és a spiritualitás megízlelésével kecsegtet. A gőzekével letarolt szántón végtelen szimulákrum-gyümölcs képes megteremni, a paraszttá leendés pedig addig folytatódik, amíg a kultúripar képes elhitetni, hogy az a transzcendens igazság hordozója.

De ki hiszi el valójában, hogy a leendő paraszt visszaöklendezett énekében ősi ritmus lüktet, és nem a professzionális üresség kong benne? Ki gondolná, hogy a totálisan dekontextualizált és így fogyaszthatóvá tett népi bölcsesség nem a spektákulum visszhangja? Ki tagadná, hogy minden, ami szilárd volt, már rágás nélkül lenyelhető, és minden, ami szent volt, már beárazott nosztalgiává vált? Vagy hogy a nagyszínpados koncertre járás olyan szabadidős tevékenység, amikor az ember elmegy megnézni, hogy mi minden vált banálissá?

Tehát ahhoz, hogy elképzelhessük a világzene végét, előbb a kapitalizmus végét kell elképzelnünk.

჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻

"Hands up who wants to give up their anonymous suburbs and pubs and return to the organic mud of the peasantry. Hands up, that is to say, all those who really want to return to pre-capitalist territorialities, families and villages. Hands up, furthermore, those who really believe that these desires for a restored organic wholeness are extrinsic to late capitalist culture, rather than in fully incorporated components of the capitalist libidinal infrastructure." – Terminator vs Avatar by Mark Fisher

Becoming peasant is a never-ending process through which folk consciousness, after being tilled by the culture industry, is fertilized into an ancient landscape. Deep in this primeval barren live magical undead creatures, unable to recall their past and destined to never have a future. The flower of their catatonic mourning must be uprooted and consumed by the peasant-to-become to provide them with soft vitality.

Becoming peasant is not only deterritorializing but also reterritorializing the plowed-up barrens: it plants the mythical pear tree whose fruit offers a taste of authenticity and spirituality. The field that has been plowed bare can nurture an infinite number of fruit simulacra, and becoming peasant will continue as long as the culture industry can make us believe that it can be a source of transcendental truth.

But who could believe that the regurgitated song of the becoming peasant is throbbing with ancient rhythms rather than professional emptiness? Who would believe that folk wisdom, totally decontextualized and made consumable, is not merely an echo of the spectacle? Who would deny that all that was solid can now be swallowed without chewing, and all that was sacred has become commodified nostalgia? Or even that attending main stage concerts is the opportunity to go and see what has been banalized?

Therefore, to imagine the end of world music, we must first imagine the end of capitalism.

჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻჻